Adópolitikával is igyekszik segíteni az EU a klímavédelmet
Az adópolitika az egyik eszköze azon ambiciózus energiapolitikai és klímavédelmi tervek megvalósításának, amelyeket az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői tíz nappal ezelőtti találkozójukon hagytak jóvá - mutatott rá Kovács László, a Európai Bizottság adó- és vámügyi felelőse a témával foglalkozó nemzetközi találkozó megnyitóján Brüsszelben.
A magyar biztos indította útjára a brüsszeli adófórum nevű konferencia-sorozatot, amely a bizottság reményei szerint éves rendszerességgel rendezendő, magas szintű találkozó-sorozat lenne, és nyitva állna a nemzetközi élet minden, e témában érdeklődő szereplője előtt. Olyan platformról van szó, amely a tapasztalatok, nézetek és víziók széles körét szabadon sorakoztatná fel az adózás egyes területein - fejtette ki Kovács László, aki a környezetvédelemért felelős kollégájával, Sztavrosz Dimasszal és Peer Steinbrück, német pénzügyminiszterrel közös házigazdája az első fórumnak.
A fenntartható fejlődés és az adózás összefüggéseivel foglalkozó fórumon egyebek között a fenntarthatóság gazdasági eszközeit igyekeztek megvizsgálni, illetve napirenden szerepelt az adórendszerek korszerűsítésének lehetősége is, különös tekintettel a környezetvédelmi adózásra. Kovács László elmondta: tisztában kell lenni azzal is, hogy az adózás csak egyike a gazdasági jellegű eszközök sorának, ezért meg kell találni az adópolitika helyét a többi eszköz között.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy az adópolitikai döntések a 27 tagország között még mindig egyhangú döntéseket követelnek meg az EU-ban. Ez nehezíti a döntéshozatalt, de ha a tagországok kellően elkötelezettek a kitűzött célok elérésében, nem jelenthet legyőzhetetlen akadályt. Bejelentette, hogy az Európai Bizottság a közeljövőben az energiaadózás továbbfejlesztésére igyekszik konkrét lépéseket tenni, és ennek kezdeteként vitaindító dokumentumot, zöld könyvet tesznek közzé. Idővel ebből kifejlődhet egy energia-adózási irányelv az unióban.
Az energia-adózási példák között említett Kovács László egy friss döntést, a teherautókban használt dízelolaj minimáladójának egységesítéséről szóló javaslatot, amellyel a bizottságnak éppen az az egyik célja, hogy hozzájáruljon az üvegházhatást növelő gázok kibocsátásának csökkentéséhez, illetve elejét vegye az üzemanyag-turizmusnak. A brüsszeli testület azt javasolja, hogy a jelenlegi 1000 literenkénti 302 euróról 2014-re lépcsőzetesen 380 euróra emeljék a szóban forgó üzemanyagféleséget sújtó jövedéki adó minimális szintjét.
A brüsszeli adófórumra neves előadók kaptak meghívást, köztük Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is. Ő előadásában egyebek között arra mutatott rá, hogy a környezetvédelmi adótípusoknak közvetítő szerepet kell betölteniük a gazdasági igények és az ökoszisztéma megóvására szolgáló törekvések között. Az adózás az uniós prioritások közé tartozó versenyképesség fejlesztésének eszköze, de ilyenként a környezet védelmében is növekvő szerepet játszhat - fejtette ki. Az unió országaiban emellett több mint tízmillió ember él a környezetvédelmi szektorból, tehát a foglalkoztatáspolitika alakulásának is jelentős hatása lehet az ágazatra - fűzte hozzá.
Forrás: Greenfo Hivatkozás: http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=15419/ Dátum: 2007 március 21. 19:08
Vissza az előző oldalra
|