Március 22. – A Víz Világnapja

A Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá. Az idei világnap mottója: Küzdelem a vízhiánnyal, az egyre szorítóbb, és globális problémára, a vízkészletek ésszerűtlen használatára kíván figyelmeztetni.

Küzdelem a vízhiánnyal
A Föld 1,34 milliárd köbkilométert megközelítő vízkészletéből mindössze 37 millió köbkilométer édesvíz, ami a teljes vízmennyiség 2,7 %-át teszi ki, ám csak 2 % alkalmas emberi fogyasztásra. Ez utóbbi mennyiség 90 %-át sarkvidéki jégtakarók és gleccserek foglalják magukba, távol azoktól a területektől, ahol a vizet felhasználni kívánják.
A globális klímaváltozás hatására csökken a csapadékmennyiség, nő a párolgás, amivel tovább romlik a világ vízellátásának helyzete. Egyes térségekben a túlzott édesvíz-felhasználás, máshol az urbanizáció, a közművek hiányából adódó vízkészlet-szennyezés fenyeget ivóvíz-hiánnyal. Az ENSZ megbízásából készített 2006-os Víz Világjelentés szerint a földön 1,1 milliárd embernek nincs biztosítva az egészséges ivóvízzel való ellátása, 2,6 milliárdan nélkülözik az emberhez méltó higiénés körülményeket. A szennyezések vészesen csökkentik a felhasználható készleteket - Magyarországon is. A felelősség a nemzetek kormányaié, és mindannyiunkké. Március 22-e a Víz világnapja. A fenyegető veszélyekre figyelmeztetésül lett az idei világnap mottója: „Küzdelem a vízhiánnyal”.

Okok a büszkeségre, a bánatra és reményekre
Magyarországon mintegy 4 millió háztartás van. A lakosság vezetékes ivóvízzel való ellátottsága ma már gyakorlatilag teljes, eléri a 98 %-ot. A fennmaradó 2 % olyan ingatlan (pl. tanya, zártkerti nyaraló, erdészház) ahová messze nem gazdaságos vízvezetéket építeni. Az ivóvíz vezetékek hossza 63 ezer km, az évente szolgáltatott ivóvíz 550 millió m3.
A rendszerváltás után, az állami dotáció megszűntével a szolgáltatási díjak a tényleges költségekhez igazodva növekedtek, amivel összefüggésben a vízfogyasztás jelentősen csökkent. Jelenleg az országos átlagfogyasztás 100 liter/fő/nap (Budapesten 150 liter/fő/nap). A fogyasztás mértéke a rendszerváltozás előtti szint mintegy 70 %-ára esett vissza, ami komoly műszaki és gazdaságossági problémákat vet fel az üzemeltetők számára. A jelentősebb fogyasztásra kiépített nagy víztermelési és szállítási kapacitások összességében csak 60-65 %-os kihasználtságúak, ezért a fajlagos költségek – különösen az aprófalvas vidékeken – igen megnőttek. Az állam ugyan a kiugróan magas, a küszöbérték feletti díjakat költségvetési támogatás révén mérsékli ugyan, de 1995 óta ezt már csak csökkenő mértékben teszi. A Magyar Viziközmű Szövetség (MaVíz) éppen az igazságtalan ár anomáliák miatt sürgeti, hogy a szaktárca dolgozza ki az egységes elveket tükröző árképzés rendszerét a hatósági áras ivóvízre. Ez a szolgáltatóknak éppúgy érdekük lenne, mint a tulajdonos önkormányzatoknak, ahol ma laikus képviselőtestületeknek kell dönteniük a víz- és csatornadíjakról. A helyi politika által meghatározott vízdíjak éppen ezért gyakran köszönőviszonyban sincsenek a tényleges költségekkel, ami már rövidtávon is kockázatot jelent a szolgáltatás minőségére, a szolgáltatók működőképességére nézve.

2006. évi lakossági vízdíjak Ft/m3
legkisebb 92,40
legnagyobb 500,00
országos átlag 203, 84

2006. évi lakossági csatornadíjak Ft/m3
legkisebb 32,00
legnagyobb 650,00
országos átlag 186,12

A csapvíz minősége
A vezetékes ivóvíz még ma is a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer, jóllehet számos összetevő vizsgálata – a szakemberek sürgetése ellenére - nincs előírva. A minőség ellenőrzés helyzetét tovább rontja a tény, hogy a kormányzati megszorítások, a pénzelvonás miatti létszámcsökkentés következtében aggasztó mértékben meggyengült az ÁNTSZ, amely elvileg a legfontosabb ellenőrző hatóság lenne ezen a területen.
A vezetékes víz ennek ellenére Magyarországon mindenütt iható, ami nem kis szó, hiszen még Európában sincs mindenütt így. Viszont az is tény, hogy a magyar lakosság egynegyede olyan vizet kénytelen fogyasztani, ami nem felel meg az EU valamennyi követelményének. Az ivóvíz minőségének javítása az eddigieknél költségesebb tisztítási technológiák alkalmazását és a csőhálózat rekonstrukcióját igényli, ami további költségnövekedéssel jár együtt.

Elmaradott közműveink
A szennyvízvezeték-hálózat és a hozzá tartozó szennyvíztisztító kapacitás tekintetében kevés okunk van a büszkeségre. A sajátos magyar fejlődés eredménye, hogy a csatornahálózat kiépítése elmaradt az ivóvízétől, jóllehet e kettőnek együtt kellett volna kiépülnie. A „közműolló szétnyílt”, amin sürgősen változtatni kell. Jelenleg a 3100 településből 1200 település, a háztartások kétharmada, összesen valamivel több, mint 31 ezer km hosszú szennyvízcsatorna hálózattal rendelkezik. A meglévő csatornákon évente elvezetett 530 millió m3 szennyvíz 60 %-át – legalább biológiai fokozattal – 500 telep tisztítja.

A szigorodó környezetvédelmi előírások nyomán a jövőben egyre költségesebb lesz a szennyvizek tisztítása, a szennyvíziszap ártalmatlanítása. Jelentős gond, hogy a létező szennyvíztisztítási eljárások csak meghatározott szerves és szervetlen anyagokat vonnak ki a szennyvízből – azt is változó színvonalon. Ma a tudományos viták központjában az áll, hogy a telepekről élővizekbe kerülő tisztított szennyvízben megmaradt vegyületek, gyógyszermaradványok, hormonok milyen mértékben károsítják a természetet, és milyen veszélyeket jelent a vízbázisokra nézve.
A „közműolló összezárását” célozza az uniós forrásokra alapozott Nemzeti Szennyvíz Program, amely szerint a csatornahálózat hosszát további 5 ezer km-rel, az ellátott települések számát további ezerrel, a bekötött lakások arányát 85 %-ra kell növelni 2012-ig. Ezen felül a program rendelkezik néhány nagy és több száz kis szennyvíztelep, valamint házi kisberendezés megépítéséről, a meglévő telepek korszerűsítéséről. A program összköltsége mintegy 800 milliárd forint. Budapesten elkezdődött a főváros harmadik, az ország legnagyobb – 350 000 m3/nap kapacitású telepének beruházása. A program végrehajtásával 2015-re országosan 100 % lehet a szennyvízközmű ellátottság.

Vízbázisok veszélyben
A tisztítatlanul a természetes vízfolyásokba, illetve a talajba elszivárogtatott szennyvizek hallatlanul nagy veszélyt jelentenek a felszín alatti édesvíz-készleteinkre nézve. A termelt ivóvíz 46 %-a parti szűrésű készletből, 36 %-a rétegvízből, 9 %-a karsztvízből, 3 %-a talajvízből és 6 %-a felszíni vízből származik. Az ivóvíztermelő telepeken felhasznált felszín alatti vizek 8 %-ánál csak tisztítás nélküli fertőtlenítés szükséges, 65 %-ánál egyszerű tisztítás (gáztalanítás, lágyítás, vastalanítás, mangántalanítás); 18 %-ánál lágyítás vagy keményítés szükséges, míg 9 % arzén, ammónia, szerves anyag és nitrát mentesítést igényel. Ha felelősséget érzünk a jövő nemzedékek iránt, akkor a legfontosabb feladatunk ma az ivóvízbázisok védelme. Sajnos a megkezdett Ivóvízbázis Védelmi Célprogram a védőterületek kijelölése után megakadt.

A talajvíz és a felszín közeli parti szűréssel nyert ivóvíz minőségét súlyos vízszennyezés veszélyezteti a lelőhelyek 65 %-án. Emiatt az ezekből kinyert víznek csak 15 %-át lehet további kezelés nélkül hasznosítani napjainkban. A legjobb minőségű ivóvíz a karsztrétegekből származik, innen gyakorlatilag kezelés nélkül kerülhet a víz a hálózatba.

A csapvíz becsülete
Míg egy palack ásványvíz 100 forint körüli áron kapható, addig ugyanennyi vezetékes ivóvízhez 9 fillérért lehet hozzájutni úgy, hogy a csapvíz a vezetéken házhoz jön, és csak hetekkel később kell kifizetni. A hatalmas árkülönbözet a csomagolásból, a reklámkampányokból, a szállítási költségekből, és a profitból adódik össze.
Az alacsony haszonkulccsal dolgozó ivóvíz-szolgáltatók éppen ezért nem képesek felvenni a versenyt az ásványvíz gyártók marketingjével szemben. Az ásványvíz üzlet résztvevői abban érdekeltek, hogy – tisztelet a kivételnek – a reklám eszközeivel rombolják a vezetékes ivóvíz iránti közbizalmat annak érdekében, hogy az ivóvízhez képest tízszeres áron is értékesíteni tudják a PET palackba csomagolt, tartósított termékeiket.

Törvényszintű szabályozást sürgetnek az ivóvíz szolgáltatók
A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kötelességének érzi, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a várható veszélyekre, amelyekkel az ivóvíz-szolgáltatóknak szembe kell nézniük. Mint azt a januárban Balatonkenesén megtartott I. Ivóvíz-ágazati Konferencia kommünikéjében is megfogalmazták, az ágazat tagjai érdekeltek abban, hogy csak megfelelő szakmai felkészültségű szervezet végezhessen közüzemi vízmű üzemeltetést. Felszólítják a politikai döntéshozókat, hogy mihamarabb teremtsék meg az ivóvíz-szolgáltatás korszerű törvényi szabályozását és intézményrendszerét! Törvényi szabályozással biztosítsák, hogy a díjak érjék el a teljes költségmegtérülést, ami előfeltétele a szolgáltatás biztonságának.

Az ágazat szakmai szervezete szerint állami ellenőrzés szigorításával kell elérni, hogy a díjakban megtérülő víziközmű-bérleti díjat az önkormányzatok a víz- és csatornamű rekonstrukciójára, eszközpótlásra használják fel, s ne más célokra.
Az Európai Uniós, az állami, és az önkormányzati forrásokból támogatott beruházásoknál el kell ismertetni a vízminőség-biztonságot szolgáló eszközök jogosságát.
Tovább kell fejleszteni és korszerűsíteni a vízbázis-védelmi jogszabályt. Központi állami forrásokat kell biztosítani a vízbázis-védelem kiépítésének folytatására, mielőtt vízbázisaink elszennyeződnek.

Túlzott széttagoltság
Napjainkban Magyarországon 350 szervezet végez közüzemi ivóvízellátást, szennyvízcsatornázást és tisztítást. A mintegy 23 ezer alkalmazottat foglalkoztató szolgáltatók közül 5 állami tulajdonú részvénytársaság, a többi települési önkormányzatok, kisebb részben külföldi befektetők által működtetett gazdasági társaság. Számos viszonylag hatékonyan működő, egységes megyei vízmű szervezetet a 90-es évek elején politikai és lobbi érdekek mentén szabdalták apró darabokra.
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a 350 szolgáltató cég túlságosan sok, műszaki, gazdasági és biztonsági érvek egyértelműen a szervezetek integrációját indokolják. Összehasonlításul: Ausztriában 6 társaság végzi a víz- és csatornamű szolgáltatást.

Csúszik az arzén-mentesítés
A fogyasztók egynegyedénél 2009-ig csökkenteni kell az ivóvíz arzén, ammónium, nitrogén, bór és fluor tartalmát, 2015-ig a vas és mangán tartalmát. Emellett el kell kezdeni a hálózat tervszerű és folyamatos rekonstrukcióját. A legalább 200 milliárd forintos – 80 %-ban EU által finanszírozott - program végrehajtása azonban a kormány késlekedése miatt már nyilvánvalóan csúszik, tehát gyorsításra lenne szükség. Az uniós vállalások szerint eredetileg 2006 végére kellett volna befejezni az első ütemet, ami azt jelenti, hogy már ma tiszítani kellene a 30 µg/l-nél magasabb arzén (As) tartalmú, az 1,0 mg/l koncentrációnál nagyobb bór tartalmú, az 1,5 mg/l-nél nagyobb fluorid tartalmú és a 0,5 mg/l koncentrációnál nagyobb nitrit tartalmú ivóvizeket. A késedelem miatt a szaktárca határidő-módosítási kérelmet volt kénytelen benyújtani az EU-nak. A következő dátum 2009, amikorra már a második ütem szerint azokon a településeken is be kellene avatkozni, ahol az As tartalom 30-10 µg/l között van, valamint az ammónium tartalom meghaladja a 0,5 mg/l értéket.

Kell-e félnünk az arzéntól?
Leginkább Békés, Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megye egyes vidékei érintettek, de elszórtan máshol is előfordul, hogy az ivóvíz arzén szintje meghaladja az EU-s határértékeket. Az arzén-mentesítés költséges eljárás, de Magyarország kötelezettséget vállalt rá az uniós csatlakozási szerződésben. Kérdés, hogy ameddig még arzén van az ivóvízben, mennyire kell félnünk tőle? Szakemberek egybehangzó véleménye szerint nincs mitől tartanunk.
A határértékek ugyanis az EU-ban azért nagyon alacsonyak, mert a tengeri halban igen magas az arzén koncentráció, ezért ahol sok tengeri halat fogyasztanak az emberek, nem jó, ha az ivóvízzel további arzén kerül a szervezetükbe. Magyarországon azonban más a helyzet. A tengeri halak fogyasztásának szintje hazánkban nagyon alacsony, így nem valószínű, hogy bárkinek az egészségre veszélyes mennyiség kerülne a szervezetébe – hacsak nem tengeri halon él az illető. Az arzénes víz az elmúlt 150 évben emiatt nem is okozott egészségkárosodást a magyaroknál. Tehát fölösleges luxus lenne az arzén-mentesítés? Talán igen, talán nem. Az, mindenesetre biztos, hogy minél tisztább a csapvíz, annál jobb.

Forrás: Magyar Viziközmű Szövetség
Hivatkozás: http://www.maviz.org/
Dátum: 2007 március 22. 13:17

Vissza az előző oldalra