Felülvizsgálják a verespataki kitüntetést az osztrákok
Vizsgálatot javasolt az osztrák parlament képviselőházának elnöke annak a kitüntetésnek az ügyében, amelyet a napokban maga adott át a tervezett verespataki aranybánya beruházás vezetőjének, s amely miatt környezetvédő szervezetek mellett az ENSZ Fejlesztési Programja, az UNDP is tiltakozott.
Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője beszámolt arról, hogy Horváth István bécsi magyar nagykövet felvette a kapcsolatot Barbara Prammer osztrák házelnökkel, rosszallását fejezve ki, s Prammer asszony pénteki közleményében maga is felülvizsgálatot javasolt az ügyben, csakúgy mint a kitüntetésre javaslatot tevő osztrák szakszervezet.
Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter előző nap fordult a bécsi magyar nagykövetséghez és a Külügyminisztériumhoz, tájékoztatást kérve arról, hogy a verespataki aranybányaterv kanadai beruházóját valóban kitüntette-e az osztrák parlament elnöke, elismerve a cég „társadalmi felelősségvállalásban tanúsított elkötelezettségét”. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet magyarországi irodája szerint Alan Hill, a Gabriel Resources Ltd. elnöke vehette át a díjat azzal a megjegyzéssel, hogy a majdani verespataki projekt modell lehet a jövő bányászati iparágának.
A fejleményekről Brémából, az uniós külügyminiszterek tanácskozásának helyszínéről Polgár Viktor telefonon elmondta, hogy tudomásuk szerint a kitüntetést a romániai Meridian szakszervezet kezdeményezte, amelynek javaslatát különösebb mérlegelés nélkül továbbította a bécsi parlamenthez az osztrák magánalkalmazottak szakszervezete (GPA-DJP). Az elismerést március 27-i átadása után az osztrák zöldek kezdtek el tiltakozni, egy parlamenti képviselőjük követelte a kitüntetés visszavonását, s a környezetvédelmi szervezetek ugyancsak tiltakoztak.
A Külügyminisztérium értetlenül áll az előtt, hogy a verespataki bányaberuházás miatt Romániában, Magyarországon és Ausztriában is bírált cég elnöke hogyan kaphatott egy ilyen kitüntetést - szögezte le az MTI-nek a magyar külügyi szóvivő, aki szerint a Külügyminisztérium a jövő hét elején részletes tájékoztatást fog kérni Ausztria budapesti nagykövetétől. Abban bízunk, hogy a kitüntetést visszavonják - tette hozzá Polgár Viktor.
Forrás: MTI Hivatkozás: http://ww.mti.hu Dátum: 2007 április 09. 17:19
Vissza az előző oldalra
|