A verespataki aranybányát tervező vállalat megválaszolta a felvetett kérdéseket
A verespataki aranybányát tervező vállalat megválaszolta a romániai és a magyarországi közmeghallgatásokon megfogalmazott közel hatezer kérdést és a terv ellen irányuló 93 kifogást - olvasható a Gabriel Resoruces kanadai cég keddi közleményében.
A Rompres román állami hírügynökség által ismertetett dokumentumot a vállalat illetékese is megerősítette az MTI-nek. A közmeghallgatásokon regisztrált kérdésekre és ellenvetésekre megfogalmazott válaszokat egy 12600 oldalas angol nyelvű jelentésbe foglalták, amit a hatástanulmányhoz csatoltak. Ebben - emlékeztet a közlemény - a Gabriel Resources szakemberei részletesen megválaszolják a terv kapcsán felvetett környezetvédelmi, szociális, kulturális, technikai és törvényességi kérdéseket. A cég január 31-én kapta meg a román környezetvédelmi minisztériumtól az észrevételek listáját.
A Gabriel Resources szerint a román kormány tárcaközi bizottságának - amely dönteni hivatott a projekt engedélyezéséről vagy elutasításáról - negyven munkanapon belül ki kell jelölnie egy ülést, amelyen megvitatják majd a bányaterv hatástanulmányát. A cég közleménye szerint ez a testület javaslatot tehet a bányaprojekt elfogadására, vagy további pontosításokat kérhet a Gabriel Resourcestól. Az engedélyezésről szóló végleges döntést azonban a román kormánynak kell meghoznia. A kanadai vállalat azt reméli, hogy a kitermelés megkezdéséhez szükséges engedélyt már az idén ősszel megszerzik a román hatóságoktól - írja a Rompres, emlékeztetve arra, hogy a verespataki beruházás megvalósítása érdekében a Gabriel Resources már 200 millió dollárt költött.
Korodi Attila, román környezetvédelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a minisztérium vezetése alatt álló tárcaközi bizottság negyven napon belül köteles összeülni a beruházó válaszainak az értékelése céljából. Ha kell, visszakérdezhet egyes témákban, s csak akkor fog döntést hozni, amikor már minden szükséges információ a rendelkezésére áll. A román kormány határozatban foglal majd állást arról, hogy megadja-e az engedélyt vagy sem. Figyelembe veszi annak a hattagú vegyes bizottságnak a véleményét is, amelyben két magyarországi, két romániai és két független európai uniós szakértő vesz részt. A cég tavaly nyújtotta be környezeti hatástanulmányát, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a kormány elbírálhassa, engedélyezi-e a projektet. E tanulmányt nemzetközileg elismert tudósok bírálták, az ország különböző pontjain összesen tizenhat közvitát rendeztek, ebből kettőt Magyarországon.
A közmeghallgatáson felszólalók többsége a zagytározó vízáteresztő képessége miatt aggódott. Sokan a biodiverzitást, a természetvédelmet, a pénzügyi garanciákat tekintették fontosnak, mások az egyházak és a román tudományos akadémia álláspontját hangoztatták, de voltak a kulturális örökségre, a lakosság elköltöztetésére vonatkozó kérdések is, felvettettek technológiai problémákat, és akadtak, akik a verespataki projektet a nagybányai esettel igyekeztek összehasonlítani, amely a tiszai ciánszennyezést okozta.
Forrás: Greenfo Hivatkozás: http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=15840/ Dátum: 2007 május 11. 17:53
Vissza az előző oldalra
|