Fontos határozatok és kompromisszumok születtek a G8-csúcson
Kompromisszumot tükröző, mégis rendkívül fontos határozatok születtek a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport pénteken véget ért, háromnapos heligendammi csúcsértekezletén.
A csúcsot lezáró sajtóértekezletén Angela Merkel kancellár eredményesnek ítélte a tanácskozást. Mindenekelőtt az előző nap létrejött, környezetvédelmi megállapodást emelte ki, amelynek értelmében a nyolcak, ha nem is tényleges, de erkölcsi kötelezettséget vállaltak a klímát leginkább károsító széndioxid-kibocsátás csökkentésére. Kifejezték ugyanis közös szándékukat arra, hogy 2050-ig felére mérséklik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, s ezt a szándéknyilatkozatot a korábban minden konkrét ígéretet elutasító Egyesült Államok is támogatta. Mint ahogy Bush elnök - korábbi magatartásával ellentétben - támogatta annak hangsúlyozását is, hogy a klímaváltozás elleni harcot a jövőben az ENSZ koordinálja, s egyetértett azzal is, hogy szükség van a 2012-ben lejáró kiotói megállapodás új egyezménnyel történő felváltására, amelynek kidolgozásához a nyolcak környezetvédelmi miniszterei már az év végén az indonéziai Balin sorra kerülő, nemzetközi konferencián nekilátnak.
Szombati nyilatkozatában több neves politikus - köztük Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár - a klímaváltozás elleni, közös erőfeszítésekkel kapcsolatos megállapodást dicsérte, néhány szakértő és környezetvédelmi szervezet azonban hiányolta a konkrét kötelezettségvállalást. A világszervezet vezetője a Deutschlandfunk rádióállomásnak adott interjúban az emelte ki, hogy a létrejött környezetvédelmi egyezménnyel az ENSZ egyértelmű felhatalmazást kapott a klímaváltozás káros hatásainak mérséklését célzó, nemzetközi erőfeszítések koordinálására. Ban Ki Mun szerint a legfejlettebb ipari államokból és Oroszországból álló G8-csoport ezzel a meghívott afrikai, illetve a "legfejlettebb" fejlődő országok számára is bizonyította, hogy elkötelezett a környezetvédelem erősítése és e tekintetben az ENSZ szerepvállalása iránt.
Részleges sikerként értékelte a széndioxid-kibocsátás 50 százalékos mérséklését 2050-ig előirányzó, közös szándéknyilatkozatot Achim Steiner, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) igazgatója. A tekintélyes szakember szerint az Egyesült Államok korábbi magatartásának fényében az egyezményt akár áttörésnek is lehet minősíteni. Kijelentette ugyanakkor: mindenképp fordulópont az, hogy az Egyesült Államok beleegyezett a klímaváltozás elleni harc ENSZ-irányításába.
Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy már hétfőn Berlinben tárgyalásokat kezd húsz ország illetékes minisztereivel a Heiligendammban született megállapodás valóra váltásáról. Az egyik legfontosabb napirendi pontként az év végén az indonéziai Bali szigetén tervezett, nemzetközi környezetvédelmi konferencia előkészítését említette.
Több tekintélyes környezetvédelmi szervezet, továbbá a német ellenzéki Zöldek pártja bírálta a heiligendammi környezetvédelmi megállapodást, nem kielégítőnek és következetlennek nevezve azt.
Forrás: Greenfo Hivatkozás: http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=16092/ Dátum: 2007 június 12. 15:46
Vissza az előző oldalra
|