Univerzális műanyag kukoricából
A környezetvédelmi problémák során a gyártók egyre-másra állnak elő a környezetet kevésbé terhelő, bioalapanyagokból készülő és az energiafelhasználást minimalizáló anyagféleségekkel.
A "bioműanyagoknak" általában egy bajuk van: csak súlyos kompromisszumok árán képesek helyettesíteni azokat a mesterséges anyagokat, amelyeknek a pótlására kitalálták őket. A Cerenol nevű, minimális környezetszennyezéssel előállítható biopolimer az eddigi tapasztalatok szerint bárhol felhasználható - a cipőgyártástól az autóiparig -, ahol a hagyományos műanyagok. A szemétbe kerülve pedig biológiailag lebomlik.
A DuPont által megalkotott Cerenol az első univerzális műanyag, amely 100 százalékban megújuló erőforrások segítségével állítható elő. A gyártás energiaszükséglete eleve 40 százalékkal kevesebb (és hasonló arányban csökken a szén-dioxid-kibocsátás is), mint a kőolajalapú műanyagok esetében. Az alapanyag is természetes - kukorica -, és természetesen a felhasznált energia is lehet biomassza-alapú (sőt a biológiai módszerű előállítás is megoldható speciális baktériumok segítségével).
A "mű-műanyagból" valóban mindent gyártanak, amit az igaziból: testápolót, rúzst, fürdőruhát, cipőtalpat, síbakancsot, autókarosszériát. Amikor ezek a gyártmányok az életciklusuk végére érnek, a talajlakó baktériumok elvégzik a lebontást, és a Cerenolból ugyanaz lesz, mint az alapanyagául szolgáló kukoricából: növényi tápanyag.
Az új bioműanyagból készült termékek 2007 végén jelennek meg az amerikai és kanadai üzletekben.
Forrás: NOL Hivatkozás: http://www.nol.hu/cikk/452268 Dátum: 2007 július 02. 17:10
Vissza az előző oldalra
|