Növekvő kínai elégedetlenség a környezetszennyezés miatt
Elégedetlenséget vált ki a lakosság körében a Kínában egyre nagyobb méreteket öltő környezetszennyezés - jelentette ki a kínai környezetvédelmi hatóság (SEPA) vezetője. Csou Seng-hszian (Zhou Shengxian) bírálta a helyi politikai vezetőket, akik, mint fogalmazott, védelmükbe veszik a folyókat "nyúlós enyvvé" változtató gyárakat.
A szakember azt mondta, a szennyezés miatti elégedetlenség egyre gyakrabban tömeges tiltakozásba torkollik Kínában. Az idei év első öt hónapjában a környezet állapotának javítását sürgető valamivel több mint 1800 panasz futott be a SEPÁ-hoz, ez nyolc százalékos növekedés tavalyhoz képest.
A kínai kormány igyekszik megzabolázni a szédületes gazdasági növekedés motorjának számító gyárak, bányák és ipartelepek által kibocsátott szennyezést. Ígéretet tett arra, hogy a legnagyobb szennyezők 2006 és 2010 között tíz százalékkal lefaragják a károsanyag-kibocsátás mértékét, de már az első évben - tavaly - elmaradt a csökkentés az arra az évre tervezettől.
Csou Seng-hszian ostorozta a helyi vezetőket, amiért nem szereznek érvényt a kommunista párt és a központi bizottság környezetvédelmi előírásainak. Sürgette az illetékeseket, hogy tegyenek lakatot azokra a gyárakra, amelyek titkos csővezetékeken szabadulnak meg a melléktermékektől, és követelte azon beruházások leállítását, amelyeket nem kísér környezetvédelmi ellenőrzés.
Egy közelmúltbeli fölmérés szerint a Jangce és a Sárga folyóhoz, valamint más folyókhoz és tavakhoz telepített szennyvízkezelő berendezések felét nem úgy működtetik, ahogy kellene, vagy egyáltalán nem is működnek. A vizsgált több mint félezer vállalkozás csaknem fele megsértette a környezetvédelmi előírásokat.
A SEPA egy illetékese az év első felében úgy nyilatkozott, tavaly Kína hét folyórendszere teljes hosszának több mint negyedén (26 százalékán) olyan fokú volt a szennyezés, hogy a víz alkalmatlan volt bármilyen emberi felhasználásra. A Világbank egy tanulmányában azt írta, Kínában évente csaknem félmillió ember halála vezethető vissza a levegő és víz szennyezettségére.
Forrás: Greenfo Hivatkozás: http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=16308/ Dátum: 2007 július 08. 15:00
Vissza az előző oldalra
|