Nyolc európai ország a "zöldlista" élén

Finnország, Izland és Norvégia a három "legzöldebb ország", amiért egyszerre fordít gondot a környezetre és a népesség jólétére. Ugyanakkor az afrikai országok kullognak a 141 államot felsoroló lista végén - derül ki a a Reader's Digest nemzetközi kiadásának legújabb számában közzétett jelentésből.

Ami a nagyvárosokat illeti, szintén Skandinávia - Stockholm és Oslo - hódította el az első két helyet a hetvenkettes mezőnyben azzal, hogy ott a legkellemesebb élni. Utánuk München és Párizs következik, míg az ázsiai megapolisok - Bangkok, Kanton, Mumbai, Sanghaj és Peking - a sor végén kullognak. Graz, a "legkedveltebb" ausztriai város, a 31-ik helyen végzett, hét hellyel maga mögé utasítva Bécset.

Az országok listáján az első nyolc helyet európai ország szerezte meg. Svédország a negyedik, Ausztria az ötödik, Svájc pedig a hatodik helyre került. (Magyarország a 30. helyen szerepel). A legsikeresebb afrikai ország, Algéria a hetvenkettedik lett, a névsor utolsó három megnevezettje pedig Sierra Leone, Niger és Etiópia.

Az elbírálás kritériumai közé tartozott egyebek közt a víz minősége, az energiafelhasználás, a levegőszennyezés, valamint szociális tényezők, mint jövedelmek, képzettség és várható életkor. A nagyvárosok elbírálásánál kritériumként szerepelt a szemét-felhalmozódás és az újrafeldolgozás foka, a villanyáram ára, a levegő szennyezettség és a közlekedés.

A Reader's Digest forrásként használta fel az ENSZ és a Nemzetközi Gazdasági Fórum által rendelkezésre bocsátott adatokat, továbbá két amerikai egyetem - a Yale és Columbia - statisztikai jelentéseit.

Forrás: Reader's Digest
Hivatkozás: http://www.rd.com/
Dátum: 2007 szeptember 25. 18:44

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark