30 milliós bírság természetkárosításért
Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatában 29 430 000 forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte (a határozat nem jogerős) a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt.-t (Dalerd Zrt.). A bírság kiszabása egy közel kétéves ügy folyománya, hiszen ennyi idővel ezelőtt kapott engedélyt egy vaddisznóskert kialakítására a Dalerd Zrt.
A terület számos védett növény élőhelye, és egy fokozottan védett, Európai Uniós kiemelt jelentőségű lepkefaj, az egyedenként 100 ezer forintos értéket képviselő nagy szikibagoly (Gortyna borellii lunata) egyik legfontosabb térségi élőhelye is.
Az engedélyről azóta már a Legfőbb Ügyészség munkájának köszönhetően kiderült, jogszabálysértő volt, sőt, még az azt segítő képviselő-testületi döntés (ami helyi védettséget oldott fel a megvalósítás érdekében) visszavonására irányuló kezdeményezés is alkotmánysértés miatt indult meg. Az ügyben a konkrét bírság a kerítésépítés kapcsán elpusztított védett növények miatt lett kiszabva a Nimfea Természetvédelmi Egyesület bejelentésére indult eljárásban, amivel azonban az ügynek nincs vége. Jelenleg is nyomozás zajlik természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt, és további természetkárosítás is történhet, hiszen minden kérés és figyelmeztetés ellenére a Dalerd Zrt. a kertet betelepítette vaddisznókkal.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület közel másfél éve kilincselget különböző hatóságoknál, hogy a jogsértéseket feltárja, amely munkája nem maradt észrevétlen. Ennek eredménye, hogy a Dalerd Zrt. „jó hírnév” megsértése miatt perelte be az egyesületet, míg ezen kívül egyik vezetőjét „rágalmazásért” citáltatja büntető bíróság elé.
A bírságoló határozat még nem jogerős, és lehet, hogy maga a bejelentést tevő zöld szervezet is fellebbez, hiszen a bírság a határozatban közölt súlyosbító körülmények ellenére a jogszabály által kiszabható lehetséges legkisebb összegű bírságot állapította meg.
Forrás: Környezetvédelem és Vízügyi Minisztérium Hivatkozás: http://www.kvvm.hu Dátum: 2007 október 16. 20:58
Vissza az előző oldalra
|