Négymillió környezeti kényszeremigráns
További négymillió embert költöztetnek át Kínában a gigantikus Három Szurdok Víztározó térségében az elkövetkezendő 15 évben. A világ legnagyobb vízerőművének építése miatt eddig közel 1,4 millió embert szakítottak el otthonától és költöztettek Kína különböző területeire.
Az elkövetkezendő években Közép-Kínában a gigantikus erőmű és védmű kezdeténél található Csungcsing (Chongqing) város központjától távol eső kerületek lakóit fogják átköltöztetni, elsősorban azokról a területekről, ahol a 600 kilométer hosszú víztározó már erodálni kezdte a Jangce-folyó partját.
Csungcsing város alpolgármestere, Jü Jüan-mu kijelentette, hogy az áttelepítéseket a régió 2007 és 2020 közötti fejlesztési terveivel összhangban, lépcsőzetesen valósítják meg. Jü szerint az áttelepítés nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy megóvják a víztározó térségének ökológiáját. Az átköltöztetettek Csungcsing központjától busszal egyórányi távolságba kerülnek, az első kétmillió embert öt éven belül helyezik át.
A Három Szurdok Víztározó építését 1993-ban 23,6 milliárd dolláros (4147 milliárd forintos) költségvetéssel kezdték el, a gátat tavaly nyáron helyezték üzembe, az áramtermelés azonban a tervek szerint csak 2008-ban kezdődik el. Az óriásberuházás nagyon sok bírálatot kapott a természeti környezetet és a helyi lakosságot érintő hatásai miatt.
A környezetvédők szerint a duzzasztómű fölött leülepedik, feldúsul a szennyeződés, fenyegetve az iparosodás által amúgy is megtizedelt jangcei élővilágot. Sokak szerint túl nagyok a költségek, és nem is biztos, hogy a gát megvédi a térséget az árvizektől. A kínai kormány viszont úgy véli, hogy a gát, illetve a hatalmas víztározó segít a jangcei árvizek elhárításában, javítja a folyami hajózást, és enyhít az ország krónikus energiahiányán.
Forrás: Greenfo Hivatkozás: http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=17042/ Dátum: 2007 október 17. 10:33
Vissza az előző oldalra
|