Az MSZP a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének programját zászlóshajó programként, komplex módon kellene megvalósítani, hogy mielőbb megvalósuljon és javuljanak a Tisza völgyében élő emberek életkörülményei - hangoztatta Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke.

A tegnapi sajtótájékoztatón az MSZP-frakció környezetvédelmi és vízügyi munkacsoportjának vezetője elmondta: a Tisza völgyében történő események az ország lakosságának 25-30 százalékát érintik közvetlenül, ezért is fontos, hogy az itt élő emberek a folyóval "barátságban" éljenek, még árvíz esetén is.

Orosz Sándor szerint ezt a célt szolgálja a 2003-ban törvényben is rögzített Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének programja. Kitért arra, hogy az eredeti ütemterv nem tartható, mivel a kitűzött célok megvalósítása - elsősorban az árvízvédelem és az agrárkörnyezet-gazdálkodás terén lényegesen több időt vesz igénybe a tervezettnél. Így most az eredeti törvényt kívánják oly módon módosítani, hogy a határidők ugyan kikerülnek belőle, ám a finanszírozás módját rögzítik.

A Tisza völgyében már elkészült a cigándi tározó és várhatóan a jövő évben kész lesz a tiszaroffi tározó is. Utóbbi finanszírozására a jövő évi költségvetésben mintegy 7 milliárd forintot különítettek el.

A VTT programjának megvalósítására az uniós költségvetési időszak végéig, azaz 2013-ig mintegy 170 milliárd forint áll rendelkezésre. A program uniós támogatási forrásigénye 120-130 milliárd forint. A Vásárhelyi-terv megvalósulásának végső időpontját Orosz Sándor az MTI kérdésére válaszolva nem tudta pontosan megjelölni, ám azt jelezte, hogy a tervek szerint annak 25 éven belül kell befejeződnie.

A Szövetség az Élő Tiszáért, a WWF Magyarország, civil szervezetek és más Tisza menti érintettek az Országgyűléshez és a környezetvédelmi miniszterhez fordulnak annak érdekében, hogy halasszák el a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslat vitáját.

Forrás: MTI
Hivatkozás: http://www.mti.hu
Dátum: 2007 október 22. 13:24

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark