Közös Boxmark és PRONAS vízmintavétel
Ami néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen volt, megtörtént. Dieter Knoppek, a Boxmark környezetvédelmi mérnöke Woki Zoltán és Pénzes Tibor (PRONAS) segédletével vízmintát vett a Rábából.
Dieter Knoppek több műanyag tégellyel felszerelkezve érkezett, ezeket merítettük tele a vízfelszínről, ahol a mai napon is koncentráltan volt látható a fehéres hab. A vízmintákat a Boxmark laboratóriumában fogják elemezni és az eredményekről minket is tájékoztatnak.
A Boxmark jelentős beruházást fog végrehajtani újabb szennyvízszűrő rendszer kiépítésével, a kísérleti berendezésüket szeptember elején mi is megtekintettük. Annak idején, amikor bejelentettük üzemlátogatási szándékunkat, kissé kétkedtünk, hogy a Boxmark egyáltalán beenged-e a gyárába? Korábban még a magyar újságírókat sem fogadtak… Kiderült azonban, hogy az új vezérigazgató, Christian Schmidt teljesen másképp áll az ügyhöz, mint elődje.
Ennek a látogatásnak köszönhetően szoros és jó kapcsolat jött létre a Boxmark és a PRONAS között, azóta is kölcsönösen tájékoztatjuk egymást minden lényeges dologról. Úgy gondoljuk, a korábbi ellenséges hangulat helyett egy jó együttműködés sokkal többet használ a Rába ügyének. A mai nap is ezt a célt szolgálta.
Forrás: Pro Natura St.Gotthard Hivatkozás: http://nh.sztg.hu/civil/ Dátum: 2007 október 24. 10:30
Vissza az előző oldalra
|