Tőketerebes: közmeghallgatás a szlovák beruházó részvételével

Az érintett helyi lakosság és a civil szervezetek képviselői tehetnek fel kérdéseket a szlovákiai Tőketerebesre tervezett széntüzelésű erőmű beruházójának a Sátoraljaújhelyre összehívott közmeghallgatáson november 15-én. A fórum része annak a nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárásnak, amelyet Fodor Gábor környezetvédelem és vízügyi miniszter kezdeményezett idén augusztusban, a várhatóan az országhatáron átterjedő környezeti hatások miatt.

Mint ismeretes, Fodor Gábor egy hónappal ezelőtt ismertette a magyar álláspontot a szlovák féllel, amely szerint nem tartja elfogadhatónak a széntüzelésű hőerőmű környezeti hatástanulmányát, az anyag ugyanis nem mutatja be megfelelően a levegőszennyezés hatását, ökológiai és vízvédelmi szempontból pedig egyáltalán nem vizsgálja a határon átterjedő hatásokat. A magyar fél ezért pótlólagos elemzéseket kért az illetékes szlovák hatóságtól.

Fodor Gábor határozott érdekérvényesítést ígér Tőketerebes ügyében. A szlovákoknak megküldött hivatalos magyar álláspont ismertetésében leszögezte: a levegőbe jutó nehézfémek, valamint rákkeltő anyagok kiülepedésének talajra, növényzetre és állatvilágra gyakorolt összesített hatásának elemzését is szükségesnek tartja, csakúgy, mint a salak és pernye talajra és felszín alatti vizekre gyakorolt hatásainak vizsgálatát. További adatokat kért arról is, hogy a tervezett erőmű hogyan érinti a magyarországi védett és Natura 2000-es területeket, illetve milyen hatással lehet a Bodrog folyó ökológiai állapotára és a tokajhegyaljai történelmi borvidékre.

November 5-én a szlovák fél újabb kiegészítő dokumentumokat juttatott el a környezetvédelmi tárcának, ezek a fordítást követően folyamatosan kerülnek fel a minisztérium honlapjára, jelenleg ezek közül már nyolc tanulmány olvasható magyar nyelven. (index.php?pid=9&sid=50&cid=101)

A közmeghallgatást újabb konzultáció követi. A szlovák hatóságok kötelesek mérlegelni a magyar lakosság véleményét és a hivatalos magyar álláspontot, Magyarország az ügyben azonban vétójoggal nem rendelkezik.

A közmeghallgatás 2007. november 15-én (csütörtökön) 16 órakor lesz Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos Művelődési Központ Pódium termében (3980 Sátoraljaújhely, Táncsics Mihály tér 3.). A közmeghallgatáson a szlovák fél részéről a beruházó és a hatástanulmány készítői vesznek részt.
... (Ökográf Iroda - Szombathely)

Forrás: Környezetvédelem és Vízügyi Minisztérium
Hivatkozás: http://www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=1657
Dátum: 2007 november 17. 23:52

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark