A megújuló vízenergia jelene, jövője és Magyarország

Civilizációnk fejlõdésének – a természeti adottságok mellett – meghatározó tényezõje a logikus gondolkodás, az energia felhasználásában rejlõ lehetõségek felismerése és hasznosítása, amely a társadalom kultúrájának mércéje is. Különösen érvényes ez a megújuló energiákra. A véges, fosszilis bázisok (olaj, szén, földgáz) felgyorsult felélése megbocsájthatatlan, mert ezek örökre elvesznek. Az energiatermelés folyamatainak döntéseihez, a világtendenciák is elengedhetetlenek. A környezetvédelmi világkonferenciák idevágó állásfoglalása: „Elismerjük, hogy a vízerõ-hasznosítás szerepe, egyike a tiszta, megújuló energiaforrásoknak és az mind a környezet fenntarthatósága és a társadalom fejlõdése szempontjából fontos.” A mérnököknek – mint a fejlesztések legfõbb irányítóinak – kötelességük, hogy tevékenységüket a gazdasági adottságok, az igények, a prognosztikus szemlélet mellett a világtendenciák ismerete, és szakmai felelõsségük szerint is végezzék.

Energiafejlesztésünk irányelveit a Mérnök Újság számos tanulmánya ismertette már, melyekbõl kiderült: a vízenergia hasznosításában hazánk 25 éve a szakszerûtlenség útján halad. Mosonyi Emil professzorral egyetértésben magam is úgy vélem, a vízenergia magyarországi hasznosításáért szakembereinknek többet kellene tenniük, mert szégyenletes lemaradásaink vannak. Téves alapítványi szemléletek uralkodnak, melyek anyagi és erkölcsi kárai félelmetesek. A tisztánlátás érdekében, lássuk elõször a nemzetközi tendenciákat!

A vízerõ-hasznosítás helyzetének világtendenciái

A World Atlas and Industry Guide (WAIG, 2006) részletesen beszámol a világ vízerõ-hasznosításának helyzetérõl és lenyûgözõ terveirõl. A világ vízerõmûveinek teljesítménye – 160 országban – 760 000 MW. 56 országban szolgáltatják a villamos-energia-termelés 50%-át, 23 országban a 90%-át. A világ 103 országában 120 000 MW áll építés alatt, ami 7000 MW-al több, mint 2005-ben. 2006-ban az összes termelt villamos energia 2 900 250 GWh, ami 20%-a az összes villamos energiának. Az ENSZ, a Világbank (WB), és a világ fejlõdését meghatározó más szervezetek vezetõinek köszönhetõen felgyorsult a legelterjedtebb és leghatékonyabb, környezetkímélõbb megújuló vízenergia financiális támogatása. Kiemelt szerepe volt ebben a Mosonyi professzor által 1998-ban alapított – az ENSZ által is támogatott – International Hydropower Assotiation (IHA) világszervezetnek. Idõben, mert 2000-ben egy gátellenes szervezet azzal fordult az ENSZ-és a WB-hoz, hogy azonnal függesszék fel a nagygátak és a vízerõmûvek építésének nemzetközi finanszírozását. Mindegyik világszervezet elutasította ezt az öncélú, megalapozatlan, indítványt. (Kevesen tudják, hogy a magyar tudós – Mosonyi – által alapított IHA azóta, az egész világon, sikert sikerre halmoz...)
A legnagyobb arányú fejlesztésében Kína, India, Irán, Indonézia, Vietnam és Brazília jár élen, de hasonló nagyberuházások zajlanak a posztszovjet országokban, Afrikában és a Közép- és Kelet-Európában is (lásd a táblázatot). Ázsiában Kína vezet, ahol a vízerõmûvek 40%-a épül 2010-re Kína vízenergia-kapacitása, 158 000 MW-ra növekszik. A világ legnagyobb, 22 000 MW teljesítményû TGP vízerõmûjének egyes turbinái már 2005 óta termelnek, s 2010 után évi energiatermelése 500 Mrd KWh lesz (50 Paks!). Az összes megújulók hasznosítására tízszivattyús energiatározó is épül. India lakossága – kb. 55 000 MW teljesítménnyel – 2012-re juthat villamos energiához. Iránban 46, hatvan méternél magasabb gát épül, ami jövõjük prognosztikus szemléletû felfogása, a biztosan kimerülõ fosszilis bázisok utáni idõkre. Gyors ütemben fejlesztik vízerõmûveiket Ázsia ma még olajban, gázban gazdag országai (Irak, Irán, Grúzia Tádzsikisztán, Örményország) is. Kimagasló még Törökország, ahol 3219 MW áll építés, míg 20 433 MW tervezés alatt. A világ számos országának tûrhetetlen elmaradottsága csak nagyarányú vízügyi (öntözés, vízellátás, vízerõ-hasznosítás, árvízvédelem, higiénia) beruházásokkal biztosíthatók. Afrikában van a legtöbb, még kihasználatlan vízerõkészlet (98%!). Egyiptomban 77, Ghánában 70, Nigériában 52, Marokkóban 44 vízerõmû épül. Kiemelendõ, hogy a fosszilis bázisban gazdag Algériában a víztározók és öntözõ rendszerek kiépítettsége 55%. A Világbank az ilyen létesítményeket anyagilag támogatja (mert a vízgazdálkodás a nyomor felszámolásában semmi mással nem helyettesíthetõ), a G8-ak legutóbbi határozata ezeket 60 milliárd euróval támogatja.
Európában a vízerõmûvek kiépítettsége a legmagasabb (22%), ami a gazdagság és a kulturáltság fokát is jellemzi, ám 78% még mindig kihasználatlan. Kiépítettségben Spanyolország (42,6%) és Svájc (37,5%) vezet, de Ausztria vagy Norvégia sem marasztalható el a maguk 22, illetve 98%-ával. Ezeknek az országoknak jövõje rendkívül biztonságos, mert a még kihasználatlan készleteiket felhasználhatják egyéb, energiaigényes területeken. Európa fejlettebb (Norvégia, Izland, Portugália, Spanyolország), de az EU újabb országaiban is (Bosznia, Horvátország, Macedónia, Szlovénia, Albánia, Románia) felgyorsult a vízerõ-hasznosítás üteme. Magyarország Európa egyik legelmaradottabb országa, ahol a kiépítettség mértéke 2%! Észak- és Közép-Amerikában a vízerõkészletek kihasználtsága 16%, s csak 4420 MW áll építés, 15 200 MW tervezés alatt. A fosszilis bázisokban gazdag Mexikóban a kihasználtság foka a legnagyobb, 33%, míg Kanadában 13%, de villamos energiájuk nagyobb részét a vízerõmûvek adják. Kanada energiaellátásának jövõje messzemenõen biztosított. Elgondolkodtató ugyanakkor az Egyesült Államok esete: 21%-os kihasználtság mellett a világ leggazdagabb és legenergiafalóbb, legkörnyezetszennyezõbb országában az építés alatt álló vízerõmûvek kapacitása csak 5,6%-kal növekszik, miközben energiafogyasztása négyszerese a világ átlagának. Ilyen gazdagság mellett ez a magatartás amorális, mert a sokkal szegényebb Dél-Amerikában – ahol jelentõs, Amerikába exportált, fosszilis források vannak – négyszer annyi vízerõmû áll építés, s ugyan anynyi tervezés alatt. A komplex vízgazdálkodás megítélésében csak a szigorú szakszerûség fogadható el, s ehhez nem nélkülözhetõ a kiemelkedõ világszervezetek vezetõinek álláspontja sem. Ejtsünk errõl is pár szót...!

A világ fejlesztéséért felelõs világszervezetek állásfoglalásai a vízgazdálkodásról

Minden fejlesztésnél a többszempontú, prognosztikus szemlélet a legfõbb követelmény, de az Európai Unión belül számolni kell a közösség, illetve a világon uralkodó törekvésekkel is. (Sajnos hazánkban az utolsó három évtizedben, elõzõ sikereink mellett, e téren súlyos hiányosságok is voltak – Bõs–Nagymarosi Vízlépcsõ –, melyek mérhetetlen károkkal, és nemzetközi, szakmai megaláztatásunkkal is jártak.)
Luis Berga professzor, az ICOLD elnöke a vízgazdálkodás világérdekeltségû fejlesztését így indokolta: „A vízgazdálkodás fejlesztésének legfontosabb eleme a gátak építése. Jelenleg 45 ezer nagy gát van a világon s több százezer kisebb is. Új gátak sora szükséges, melyeknek megbízható mûszaki, gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi alapokon kell nyugodni. Barcelonai Kongresszusunk leszögezte: a komplex vízgazdálkodás legfõbb tényezõje a víztározás, amely nemcsak a vízellátás, hanem az öntözés, a villamos-energia-ellátás, de a gazdaság fejlesztésének és a környezetvédelemnek is legfõbb eleme.” Peter S. Lee, az ICID elnökének véleménye szerint víztározás nélkül drámaian csökken a termés és a hozam. A világ lakosságának 44%-a függ az öntözéstõl, ami a fejletlen országokban eléri a 67%-ot is. Földjeiknek csak 8%-át tudják öntözni és élelmük 30%-át csak behozatalból fedezhetik. Az öntözésekhez víztározók kellenek. Úgy véli, a megújuló energiatermelés leghatékonyabb módja a vízenergia, amely komplex (öntözés, vízellátás, víziközlekedés, üdülés) hasznosítást tesz lehetõvé. A víztározók a legalkalmasabbak arra, hogy biztosítsák a leghatékonyabb megújuló, környezetkímélõ vízenergiából származó villamos energiát. Adam Nombre, az ICOLD alelnöke szerint a vízerõ-hasznosítás a gazdaság, a társadalom és a kultúra fejlesztésének az alapja. Dr Shady, az IWRA elnöke szerint a világ tele van éhezõkkel, az ok pedig mindenütt a vízhiány.

Hazánk – a maga 2%-ával – a megújuló vízenergia hasznosításának elherdálásában Afrika szintjén van. Tragikus, noha uniós tagságunk is kötelez bennünket arra, hogy megújuló energiatermelésünket 2010-re 20%-ra növeljük, ami ésszerûen csak vízerõkészleteink hasznosításával biztosítható. Ám ez nálunk – a 30 éve elburjánzott szakszerûtlenség miatt – szinte lehetetlen. Pedig a vízerõ-hasznosítás velejárója a modern, olcsó és környezetkímélõ vízi szállítás, s az elsivatagosodó Duna–Tisza köze – égetõen szükséges – vízpótlásának egyetlen lehetõsége is. A szél- és napenergia – idõlegessége miatt – szintén szivattyús energiatározókat igényel. Közel 30 esztendeje olyan országban élünk, ahol a vízerõ-hasznosítás kérdésében nem az e téren világhírû – Kossuth- és Széchenyi-díjas, öt világhírû egyetem díszdoktora, a világ ötszáz kiemelt lángelméjének rangsorolásában évtizedek óta szereplõ – Mosonyi professzor véleménye a meghatározó. Nálunk mellékesek a tények: hogy az Ikervári vízerõmûvünk már 121, a Gibárti 103, a Felsõdobszai 101, a Kesznyéteni 62, a Tiszalöki 50, a Kiskörei 33 éve sikeresen üzemel.
Vízlépcsõ-ellenességünk egyedülálló. Már 30 éve nem fontos, hogy a Tiszántúlt, a Körösök völgyét a hét duzzasztómû nélkül aszályok pusztítanák. Ha nem lenne Tiszalök, és a Kelet Balatonját megteremtõ Kisköre, a térség vízellátását, évente milliárdnyi köbméter Tisza-vízzel ellátó mesterséges csatornák rendszere, mi lenne a térséggel? A Tisza vize már ötven éve táplálja e félországnyi térséget. Az alternatívák hangoztatói vajon mivel helyettesítenék a vízpótlást?
A hõerõmûvek általában három évtized múltán ronccsá válnak, míg a világban szaporodnak a száz év feletti vízerõmûvek. S tegyük hozzá: a vízerõmûvek adják a legkörnyezetkímélõbb, legnagyobb tömegû megújuló energiát, évente hatmilliárd tonna CO2-tõl mentesítve légterünket. Nálunk évek óta a média (kivétel nélkül), ha megújuló energiákról beszél, kihagyja a leghatékonyabb vízenergiát. Hungarikum ez, mert például a 14 részes – az adófizetõk pénzén készült – Kék Duna címû filmsorozatban a készítõk tucatnyi vízlépcsõt bekalandoztak, ám elfelejtették bemutatni a mûtárgyakat (a hasznosságukról sem esett szó). E vízlépcsõ-ellenesség a nemzet érdekében gondolkodók számára elfogadhatatlan. Másik tipikus példa erre a Mindentudás Egyetemének (MTE) két elgondolkoztató energetikai elõadása. 2006-ban az elõadó tárgyilagosan bizonyította, hogy a vízenergia világszerte a leghatékonyabb és legmeghatározóbb, „örök” megújuló energia. Elõadása végén – titkos szavazással – lekérdezte, hogy támogatnák-e a Nagymarosi vízlépcsõ megépítését. Csoda történt: 65% igennel, 23% nemmel foglalt állást (12% nem tudta). Pedig a MTE-re nem analfabéták járnak! Azután egy évvel késõbb, egy másik elõadó szándékosan kihagyta a megújuló energiák közül a vízenergiát. Történt mindez egyetlen tudományos szervezeten belül...
Külön kell szólni a vízerõ-hasznosítással együtt járó víziközlekedésrõl, ami a vízgazdálkodás szerves része, s melynek szükségessége Európa-szerte egyre kiemeltebb jelentõségû. Hazánkban a Dunán kívül a Tiszán, a Körösökön (és a Sión) merült fel a belvízi hajózás lehetõsége és szükségessége. Ennek elõfeltétele a Duna és a Tisza biztonságos hajózhatóságának megoldása. Kontinensünk legtöbb országában a hajózásnak õsi hagyományai vannak, amelyek a DMR-csatornával egyre jelentõsebbek. Ezért az unió Interreg III. C programja minden tagországban anyagilag is támogatja a belvízi hajózás fejlesztését is, mert az az árúszállítást, a turizmust segíti, a vidék és városok, illetve az unió népei megismerésének, összeforrasztásának egyik leghatékonyabb eszköze. A program a kontinensen tíz szövetséget hozott létre. (Itthon errõl sem esik szó). Ez is segítheti a munkanélküliség csökkentését, a kisebb térségek mezõgazdasági termékeinek olcsó, a kedvezõtlen vízállásoktól független szállítását. Nálunk a Duna, Tisza, Körösök térségében sürgõs lenne ennek – öntözéssel is összekapcsolt – megvalósítása. A Duna hajózhatatlan magyar szakasza miatt, 2005-ben nem tudtuk idejében elszállítani a gabonát. Mi lesz, ha Ukrajna beindítja tömeges gabonaszállítását az olcsó vízi utakon? Mezõgazdaságunknak örökre befellegzik, mert a közúti és a vasúti szállítás sohasem lesz versenyképes Európa modern vízi szállításával. Egy ilyen program megvalósításához persze emberöltõk szükségesek, de nálunk ezzel foglalkozni – a nemzeti érdekeinkkel ellentétes, a vízügyi szakterületet befolyásoló szakmai populizmus miatt – 17 éve már szinte életveszélyes. A nyári, vízhiányosabb idõszakban a gazdaságos hajózási vízmélység egyre inkább csak duzzasztással biztosítható világszerte. A dereglyékkel történõ vízi szállítást támogatni szakmai nihilizmus, amit a szakmai testületeknek szóvá kell tenniük. Remélem, utódaink – az EU sürgetésére – megérik, hogy vízi útjaink hajózhatók lesznek, ahogy azt nagy elõdeink egykoron megálmodták. A fejlett országokban a hajózási utak mentén soha nem látott turistaforgalom, szállodák, éttermek horgásztanyák, nyaralók, kempingtáborok települtek.
Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió mindenáron ragaszkodni fog a Duna biztonságos hajózhatóságához. Az európai államok nem azért építették ki a 3500 km hosszú Duna–Majna–Rajna-csatornát és modern hajóflottájukat, hogy egyesek kedvéért dereglyékkel hajózzanak és roncstelepre dobják flottájukat. A hajózás biztosítása, a javasolt, kõsarkanytyúk tengerével történõ mederburkolással szégyenletes, a szakemberekre ráerõszakolt dilettantizmus, amely a magyar vízimérnökök évszázados, nemzetközi elismert tekintélyét is rombolja.
A mérnököknek kötelességük a hibákat idõben szóvá tenni. Ha a szakmai szervezetek prognosztikusan és politikamentesen foglalnának állást, akkor tárgyilagosan lehetne dönteni. Ennek hiányában Nicolas Sarkozy francia miniszterelnök elgondolkoztató intelmére kell hivatkoznom: „nincs szakképviselet (szakmai) felelõsség nélkül”, mert a szakszerûtlen állásfoglalásból származó szemléletek nem a szakembereknek, hanem az erkölcstelenségnek ad igazat. Hogy a „tévedhetetlenek” miért okozhatnak állandóan károkat, azt Mosonyi professzor találóan így magyarázza: „amikor a hibás döntés valósággá válik, a hivatott környezetvédõt már nem lehet felelõsségre vonni”. [Mérnök Újság 2006/12. A környezetvédõk felelõssége]. Érvényes ez az erõszakkal befolyásolt döntéshozókra, és a környezetvédõkre egyaránt. E sorok írója vízlépcsõ-párti. Ennek ellenére Nagymarossal mindaddig nem szabad foglalkozni, amíg az e téren uralkodó szakszerûtlenség és terrorisztikus szemlélet uralkodik. Azért, hogy e témát senki ne használhassa fel a hatalom jogtalan megszerzésére, megtartására. Számunkra a problémák életben tartása fontos. De vigyázzunk, mert az EU-ban már nem az itthoni, elfogultságukról elhíresült médiumok támogatottsága mellett kell majd érvelni, mellébeszélni, hanem a politikailag befolyásolhatatlan – tapasztalt, az unió közérdeket valló szemléletû – tucatnyi ország szakértõje elõtt. Vannak, akiknek a vízlépcsõ-ellenesség létfenntartásuk eleme. Példa erre a Békésszentandrási duzzasztómû mellé tervezett törpe vízerõmû kálváriája, ahol szakszerûtlenül vezethetik félre a közvéleményt („a vízerõ-hasznosítás kora lejárt”, nem a téveszméké?). Tíz éve akadályozzák megépítését. Az ok nyilvánvaló: a vízerõmû üzeme még az analfabéták elõtt is igazolná, hogy a gáton haszontalanul áteresztett víz a turbinákon átfolyva semmiféle kárt nem okoz, sõt jelentõs menynyiségû CO2-tõl mentesíti légterünket. Kellemetlen lesz majd ha kiderül, kik a megalázók, kik a felelõsek ezért, s a környezetkárosításért. Semmibe lehet venni a világtendenciákat, az igazi tudományt és szakértelmet, ám ez megalázó és nagyon amorális. Addig is, szomszédaink és Európa csak nevethetnek rajtunk, hisz Bõs–Nagymaros és a Dráva miatt 30 éve már úgy is ezt teszik. Tévedhetünk, de a tévedések idõbeni beismerése a megbecsülés záloga lehet.

Forrás: MÉRNÖK ÚJSÁG
Hivatkozás: http://mernokujsag.hu/index.php
Dátum: 2007 december 14. 12:24

Vissza az előző oldalra