Megvehetik lelki békéjüket a környezetszennyezők
Kisebb-nagyobb pénzösszegek befizetésével nyugtathatja meg a lelkiismeretét az az amerikai, aki amiatt aggódik, hogy túl gyakran utazik környezetszennyező járművekkel. A befolyt pénz felhasználásával zöld szervezetek fákat ültetnek, amelyek képesek semlegesíteni a káros gázokat.
Nagyon helyes, ha valaki visszaváltja az üveg vagy a műanyag palackokat, szép dolog a szelektív hulladékgyűjtés, és sokat számít az is, ha a lakás télen nincs túlfűtve, nyáron nincs túlhűtve - tartják az amerikaiak. De közülük sokaknak ez még nem minden. Az Egyesült Államokban, ahol mindennapos dolog az országon belül repülővel közlekedni, egyre több magánember aggódik a komoly környezetszennyezés miatt, amit a replőgépek okoznak. Mivel az ország meglehetősen nagy, azt - egyelőre - elképzelhetetlennek tartják, hogy lemondjanak a repülésről. De sokan szeretnének valahogyan mégis hozzájárulni a szennyezés csökkentéséhez. Nekik tűnhetnek jó megoldásnak azok a programok, amelyeket a közelmúltban már több amerikai légitársaság is feltett a honlapjára, és amelyekről a The New York Times is ír.
Az utasok jegyvásárláskor találkozhatnak a nonprofit zöld alapítványok által készített programokkal, amelyek a maguk módján a széndioxid-kibocsájtást igyekeznek csökkenteni. A légitársaságok, utazási irodák, vagy épp a zöld szervezetek weboldalán az úgynevezett 'carbon calculatort' kell keresni. A jegy lefoglalásakor a program megmondja, hogy körülbelül mennyi széndioxid kerül a légtérbe az adott úton egy utasra vetítve. Ezután gyorsan kiszámítja, hogy nagyjából hány fa volna képes a globális felmelegedésért elsősorban felelős gázt semlegesíteni. Végül megad egy összeget, ami ennyi fa telepítéséhez szükséges. Az utas, ha akarja, ezt a pénzt - általában 5-30 dollárt - a jegy árán felül befizetheti az alapítványnak. A lap által megkérdezett amerikai utasok azt mondják: az elviselhető plusz díjjal kicsit sikerül megnyugtatniuk a lelkiismeretüket, amiért súlyosan környezetszennyező járműre ülnek. A leglelkesebb befizetők jelölő kártyát kapnak, amit a bőröndjükre illeszthetnek.
Persze nem minden alapítvány ültet fát, bár kétségtelenül ez a leglátványosabb módszer. Vannak szervezetek, amelyek nap-, vízi, vagy szélerőművek telepítéséhez adják a pénzt. És léteznek más megoldások is: a programok közül az egyik leghatékonyabb az európai, egész pontosan svájci eredetű Myclimate. A csoport Éghajlat Jegyei (Climate Ticket) nagyon népszerűek, egységesen 5 dollárba kerülnek mindenkinek, aki repülőre ül. Az összegyűjtött pénzt aztán a fejlődő országok éghajlatvédelmi programjainak támogatására költik. Az első ilyen program egy Costa Rica-i iskolában valósult meg, ahol a vízmelegítésre napenergiát kezdtek el használni olajkályhák helyett. A cég bevétele ebben az évben, őszig 2 millió dollár volt.
A carbon calculator azoknak is segít, akik autóval járnak, és a kipuffogógáz-kibocsátás ellensúlyozásának érdekében szeretnének fizetni. Arra is van lehetőség, hogy egy összegben támogassa valaki a szervezeteket, az alapján, hogy egész évben mennyit autózott és repült. A cikkben megszólaló zöldek fontos lépésnek tekintik, hogy magánemberek hozzájárulnak az üvegházhatás csökkentéséhez, bár - mint mondják - a most elültetett fák csak hosszú évek múlva, érett korukban lesznek képesek komoly mennyiségű káros gáz semlegesítésére, és attól tartanak, hogy a civil akciók, nagy, országokon, sőt földrészeken átnyúló éghajlatvédelmi programok hiányában nem lesznek elegendőek.
Forrás: Origo Hivatkozás: http://www.origo.hu/noilapozo/eletmod/20061212megvalthato.html Dátum: 2006 december 13. 19:03
Vissza az előző oldalra
|