Sajátos bioetanol-modellt tervez az FVM

A benzinnél jövő év július elsejétől, a gázolajnál 2008. január elsejétől literenként 9–11 forintos árelőnyt élveznek azok az üzemanyagok, amelyekben biokomponens (bioetanol, biodízel) lesz – mondta Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára. A biorészt is tartalmazó hajtóanyagok ettől nem lesznek olcsóbbak, de a tisztán ásványi eredetűek ára nő a nagyobb adó miatt, írja a Világgazdaság.

A bioetanol-program kísérleti jelleggel indul be 2007-ben. A tárca egy sajátosan "magyar modellt" tervez, amely zárt rendszerben, az állattenyésztésre épülne. A bioetanolhoz felhasznált kukorica melléktermékét így az állattartók hasznosítanák, vagyis a feldolgozás nem vonna ki jelentős terménymennyiséget a takarmánybázisból. Első lépésként három-négy ilyen üzem épülne, a következő hét évben pedig harminc-negyven, ha a kísérleti eredmények kedvezőek lesznek.

A minisztérium a nagyobb (akár több tízmilliárdos) beruházásokhoz nem ad támogatásokat, azokat piaci alapon, saját forrásaikból valósíthatják meg a befektetők. Ilyen gyár létesülhet Kabán, Adonyban, Gönyűn, Mohácson, Marcaliban és Komáromban, illetve a Győri Szeszgyár Zrt. és a szabadegyházi Hungrana Kft. is megduplázhatja termelését. A támogatott kisebb üzemekkel együtt 800 ezer tonnás bioetanol-kapacitás jöhet létre, amely 2-2,5 millió tonna kukorica feldolgozására lehet alkalmas. A termelés jelentős részét exportálni lehetne.

Januártól megjelenik az E85-ös üzemanyag is, amely viszont jövedékiadó-mentességet kap. Ennek 85 százalékban kell bioetanolt tartalmaznia. Gőgös Zoltán tájékoztatása szerint ma 30-40 olyan Saab gépkocsi fut az országban, amely E85-ös üzemanyaggal közlekedhet. A Ford és az Opel is hasonló motorokkal léphet a piacra. Az E85-ös benzinnek literenként 80 forintos árelőnye lenne, de ez a nagyobb fogyasztás miatt 30-40 forintra olvad, számol be a Világgazdaság.

Forrás: Menedzsment Fórum
Hivatkozás: http://www.mfor.hu/cikk.php?article=31763
Dátum: 2006 december 13. 19:09

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark