Bevált a bioetanolos busz

Két hete üzemi körülmények között tesztelik Szegeden a megújuló energiával hajtott autóbuszt. A városi tömegközlekedésbe beállított bioetanolos busz 100 kilométeren 70 litert fogyaszt.

A bioetanol meghajtású autóbuszt a Tisza Volán Zrt. két hete teszteli Szegeden. A 20-as közlekedési vonalra állították be a járművet, amely reggeltől estig szállítja az utasokat. Az autóbusz, melyet a Tisza Volán Zrt. Svédországból kapott tesztelésre, eddig közel háromezer kilométert tett meg a városban. Várhatóan a hét végén áll ki a sorból, mert ekkorra fogy el a gyártó által biztosított háromezer liter üzemanyag – tudtuk meg Molnár Józseftől, a közlekedési vállalat műszaki, fejlesztési és járműfenntartási igazgatójától. A szakember már a tapasztalatokról is beszámolt.

Nekünk nagyon fontos, hogy hírül sem jár akkora járulékos költséggel a bioetanolos autóbusz üzemeltetése, mint a gázüzemű buszoké – jelentette ki az igazgató. Hozzátette: míg egy gáztöltőállomás 1997-ben 300 millió forint volt, addig egy etanolkutat – egy már meglévő dízelkút átalakításával – mintegy húszmillióból ki lehetne hozni. A járművezetőknek, szerelőknek a jelenlegi képesítése megfelelő, így a Volánnak nem kellene külön tanfolyamokra költeni. És a karbantartó műhelyeket sem kellene átalakítani. – A bioetanolos busz fogyasztása viszont a vártnál magasabb lett: 100 kilométeren 70 liter, míg a dízeles buszoké maximum 40 liter – jelentette ki az igazgató.

Forrás: Délmagyar.hu
Hivatkozás: http://www.delmagyar.hu
Dátum: 2007 március 01. 12:53

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark