Bevetésen a Zöld Kommandó

Elkezdődött a Zöld Kommandó nevet viselő akciósorozat, amelyet az illegális szemétlerakók ellen indított a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Kovács Kálmán, a tárca államtitkára Budapesten a XVII. kerületi Naplás tónál található szeméttelepnél, az akciósorozat első helyszínén elmondta: a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a határőrséggel, a Vám és pénzügyőrséggel együttműködve egész évben folytatódik az akciósorozat, az első 200 helyszínre már elkészítették az ellenőrzési tervet.

A Naplás tónál az akció keretében felmérik, hogy milyen jellegű az itt található hulladék, szennyezi-e a talajt, a talajvizeket, illetve a környéken kik végeznek az itt található szeméttel kapcsolatos illegális, jogszabályellenes tevékenységet.

Az akciósorozat célja, hogy az ország egész területén felmérjék az illegálisan lerakott szemetet, a lerakásra alkalmas helyszíneket, felelősségre vonják az ebben közreműködő személyeket, vállalkozásokat. Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy a külföldről az elmúlt időszakban Magyarországra szállított mintegy 5 ezer tonna szemét ügyéről e héten tartanak részletes sajtótájékoztatót a tárcánál.

Forrás: MTI
Hivatkozás: http://mti.hu/kornyezet/cikk/192420/
Dátum: 2007 március 08. 19:31

Vissza az előző oldalra

Kezdőoldal E-mail elküldése Oldaltérkép Webshark